2009. december 20., vasárnap

Anettnél ismét!

Péntek 2009. december 18.
Éva néni Anettnek adott újra. Először elvitt emelt rajzra utána matekra. Én a következő órát vártam, mert úgy volt, hogy meg fogjuk nézni a 2012-őt, csak kiderült, hogy egyesek miatt nem nézhetjük meg, mert állítólag horror. Azt mondta Enikő néni, hogy akkor nézhetjük meg, ha hétfőre beírják az üzenőbe a szülők, hogy hozzájárulnak. Ezért a Pelenkás bajkeverőt néztük. Utána elmentünk ebédelni és Anitával meg Anettel átmentünk az Ildihez, mert 6 órakor kezdődött az iskolában a suli buli. Mivel volt elég időnk megnéztük a 2012-őt. Majd 5 órakor átmentünk az Anitához, ahova később Dia is átjött. Csak 7-re mentünk az iskolába, ezért lemaradtunk a karaokéról, de maradt még két óránk táncolni. A buli 9 óra előtt ért véget, mikor hazaértünk gyorsan mentünk fürdeni és utána aludni, mivel ez a nap nagyon lefárasztott, de jó volt.
Szombat 2009. december 19.
Anettel későn keltünk. Mikor lementünk láttam, hogy esik a hó. Anett anyukája azt mondta, hogy majd később kimehetünk egy kicsit hancúrozni a hóba. Anett segített anyukájának sütni és főzni. Nagyon finom almás sütit csináltak! Utána megnéztük közösen a Hókölykök című filmet. Mikor vége lett a filmnek, kimehettünk az udvarra. Igaz, hogy hideg volt , de jót hógolyóztunk. Utána elmentünk szánkózni. Mire hazaértünk jól átfagytunk, ezért beültünk egy kád forró vízbe. Majd az esti filmnézés után gyorsan ágyba bújtunk. Ez a nap is nagyon jó volt!
Vasárnap 2009. december 20.
Anettnek ma leckét kellett írni. Mikor befejezte, kimentünk az udvarra, hogy hóembert építsünk, de mivel nagyon hideg volt nem tapadt össze a hó. Így csak egy jót csúszkáltunk. Ákos délután aludt egy kicsit, majd ébredése után csocsóztunk. Közben Anett anyukája megvarrta a szoknyámat. Délután átjött Anett dédnagypapája. Este korán mentünk ágyba, mert másnap menni kell iskolába.
Hétfő 2009. december 21.
Ma Anett visszavitt Éva nénihez.

2009. december 13., vasárnap

Barbiéknál!

2009.December 11.
Első nap mikor Barbiéknál voltam nagyon megvoltam illetődve mert még senkit sem ismeretem.
De késöbb már nagyon jóléreztem magamat mert Barbi bemutatott a többi barátjának és jól
elvoltam velük. Elsősorba a papagájával (Gyurival).
2009.December12.
A szombati napon nagyon sokmindent csináltunk ,
reggeliztünk, utána tévéztünk ,táncoltunk, és számítógépeztünk.Ez délelöt történt. Délután pedig elmentünk vásárolni Barbi apukájának cipőt.
2009.December13.
Vasárnap Barbiéknál azzal kezdtük a napot hogy elmentünk a nagymamájához és utána hörcsögöt vásárolni.Mikor hazaértünk akkor berendeztük a hörcsög birodalmát. Ezután Barbi anyukája megfőzte az ebédet .(Nagyon finomat ettünk.)Miután megebédeltünk egy jó kis filmdélutánt csináltunk egészen estig elhúzodva. Nagyon jóléreztem magam Barbiéknál!

2009. december 6., vasárnap

Anettnél

Péntek 2009. december 4.
Éva néni az első óra után oda adott Anettnek.Ő utána elvitt az emelt rajzra.Ott rajzolnia kellett csendéletet én néztem,hogy rajzol.Aztán elvitt matekra,de a matekot nem szeretem.Nagy izgalom vártam,hogy kicsöngessenek mert a 4.órában jött a Mikulás.Mikor kicsöngettek gyorsan felmenetük Anettel 202-es terembe.Amikor bementünk a terembe láttam az asztalokon a Mikulás csomagokat.Anett csomagjában volt egy aranyos mágneses kutya és sok csoki.Az óra után elmentünk ebédelni és kimentünk a játszótérre fél háromig mert utána átmentünk a Pannihoz.Útközben sokat beszélgettek.Amikor megérkeztünk akkor activityztünk.Amikor sötét lett sötétesdiset játszottunk.Az olyan,hogy az egyik helyről átkel szaladni a másikra és középen áll a fogó.Én féltem egy kicsit mert sötét volt a szobában,de azért nagyon jó volt.Sajnos 7 órakor haza mentünk,de nekem tetszett.Amikor hazaértünk én már nagyon fáradt voltam ezért Anett csinált helyet az állatkái között.Szereztem is új barátokat:Hófehérkét a kislány macit,Agancsot a szarvast,Manót a kiskutyát és Bagirát a kis tigrist.Nagyon hamar elaludtam mert fáradt voltam.De azért jó volt a mai nap Anettel.
Szombat 2009. december 5.
Ma Anettel korán felkeltünk.Lementünk és tévéztünk.1 óra körül elmentünk a boltba,hogy vegyük az ajándékot a Nagynénjének.Aztán 2 óra körül átmentünk a Nagymamájához az Anettnek és ott ebédeltünk.Miután megették az ebédet Anett kapott egy Hanna Montánás tortát.Nekem nagyon tetszett a torta.És oda is jött a Mikulás.Amikor eljöttünk fél hét volt.Este még Anették hoz is jött a Mikulás és hozott sok finomságot.Megfürödttünk.És Anettel meg a szüleivel 2 óráig Cluedoztunk.Utána megnéztük az Hercules Poirot ami 3-ig tartott.utána elmentünk aludni mert már nagyon fáradtak voltunk.
Vasárnap 2009. december 6.
Ma reggel már későn keltünk Anettel.Ma viszont muszáj volt megcsinálnia a leckéjét,de azt mondta,hogy utána kimegyünk a Duna partra.Gyorsan megírta és kimentünk A Duna partra és vittük a kutyáját a Morzsit.Ott töltöttünk 2 órát.Amikor haza jöttünk játszottunk Anették kiscicájával a Micivel.Délután még kimentünk a játszótérre és ott voltunk 1 órát mert haza kellet jönni azért mert sötét volt.Ma este korán kellett aludni menni mert másnap megyünk az iskolába.
Hétfő 2009. december 7.
Ma sajnos már vissza kellett agyon Anett Éva néninek mert most hétvégén máshoz megyek.De nekem Anettnél nagyon jó volt.

2009. november 16., hétfő

Éva néninél

A hétvégét régi otthonomban, Éva néninél töltöttem.
Gréti és Lujzi kutyus semmit sem változott, amióta nem találkoztunk. Még mindig élnek-halnak egy jó kirándulásért. Jártunk is egyet a határban a késő őszi napsütésben.
Ma bent voltam az iskolában, hallgattam a sok szép mesét amit a kedvenc osztályom (5. A) tanulói adtak elő. Szerintem nagyon izgalmas és szép élmény lesz a pénteki projektzáró!
Már alig várom!

2009. november 11., szerda

Nagyon jól telt a mai nap!Próbáltunk a "Miénk a színpadra" és történelem dogát írtunk.Nem volt nehéz.Gyorsan kész lettünk vele.Ebéd után a nagymamámékhoz mentem.Megírtam a leckét,kicsit tv-t néztem ,majd hazamentem.Otthon már csak pihentem, mert nem volt különórám.

2009. november 10., kedd

Már nagyon fáradt voltam,ezért örültem,hogy végre szünet van.
Egyik nap átmentem a barátnőmhöz,Anetthez és ott is aludtam.
Sokat nevedgéltünk,játszottunk.

2009. október 25., vasárnap

Házi fogalmazás

Kedves 5. a-sok!
Arra kérlek titeket, hogy fogalmazási gyakorlatként készítsetek blogbejegyzést az osztály blogjába! http://herman5a.blogspot.com/
A házi fogalmazásaitokat a projekt végén együtt fogom értékelni.
Hamarosan projektzárás! A szülőknek tartandó bemutatón elő kell adnia a csoportoknak egy dramatizált mesét, egy rajzfilmet, és be kell mutatniuk a mesekönyvüket. Ezeket létrehozzuk az órákon, ám lesz egy mesemondó verseny is, amire már készülni kellene otthon! Mindenkinek el kell tudnia mondani egy mestét! Mielőbb válasszatok egy népmesét, és kezdjétek el tanulni az előadását!
Remélem jól telik a szünet, s unatkozós óráitokat szívesen töltitek ki az itt felsorolt feladatokkal!
Sajnos nem tudom mindenkinek az e-mail címét, ezért kérem, hogy ezzel az üzenetemmel keressetek meg mindenkit, akit tudtok!
Üdvözlettel: Demeter Éva néni

2009. október 17., szombat

Anitáéknál






Okt.16(péntek)

Ma Anitákéhoz mentem.

Az iskolában választottunk egy kaktuszt majd felvittük Anita szekrényébe.

Utána pedig kölcsön adta nekem Peti a legó autóját, amire én ráültem és odagurultam Diához majd Petihez és végül Anitához és így mentem körbe-körbe.

Aztán szólt Bercel hogy indulnunk kell a matek versenyre gyorsan összeszedtük magunkat és indultunk.Amikor odaértünk a "sült csirkék"megkértek hogy legyek a kabalájuk, én szívesen vállaltam remélem hogy hoztam nekik szerencsét és elérnek jó helyezést

Utána rohantunk táncra én néztem, ahogy Anita táncol, majd Anita anyukája jött értünk és haza vitt minket.
Kicsit tv-t néztünk.

Korán mentem lefeküdni. Anita az ágyában csinált nekem helyet a plüssei között, és amíg nem jött lefeküdni addig megismerkedtem Hópofival és Coffi Hörivel

Ez egy szuper nap volt!

Okt.17(szombat)

Ma 11-kor keltem,és máris kezdődött a játék. Reggelire meggyes rétest ettem,nagyon finom volt.
Utána csináltunk négy, gyöngyből készült egeret,
kettő nagyot és kettő picit. Majd ebédeltünk,nagyon finom volt. Aztán játszottunk egy kicsit,a nagy játék közben nem is vettük észre hogy röpül az idő. Este felé Anita segített az anyukájának, majd vacsoráztunk. Megnéztünk a "Csillag születik"-et,és mentünk lefeküdni.

Okt.18(vasárnap)


Ma korán keltem és megismerkedtem egy új plüssel,ő is nagyon aranyos, mint a többiek.
Reggelire szendvicset és tojást csinált Anita apukája,hmmm.....,nagyon finom volt.
Aztán Anita táncolt egy kicsit otthon .
Utána segítettünk az ebédet megcsinálni.
Ebéd után elmentünk a Mátyás templomhoz,gyönyörű volt.
Brrr...de hideg volt,de Anita berakott a zsebébe így kevésbé fáztam.
Utána hazafelé bementünk egy cukrászdába ,én az Anita sütijét kóstoltam meg nagyon, nagyon... finom volt.
A mai nap a sok séta miatt nagyon elfáradtam.
Úgyhogy korán
lefeküdtem,de attól még hogy így elfáradtam nagyon jól éreztem magam
Okt.19(hétfő)
Ma elbúcsúztam Anitáéktól, mert még nagyon sok kaland és barát vár rám.
Kíváncsi vagyok hogy a következő hétvégét kivel tölthetem.

2009. október 7., szerda

Eszteréknél

Eszter pénteken bemutatott a családjának és a macskájának. Szombaton elmentünk egy nagyon szép gáthoz, utána a Mc'Donaldsba. Kiderült, hogy Eszter szüleinek van a házassági évfordulója.
Hazamentünk tanulni és játszani.
Vasárnap Eszter és Gabi egy finom várta a szüleiket, mert az apukájuknak volt a szülinapja.
Elmentünk kirándulni és még benéztünk az apuka szüleihez és ott ebédeltünk. Utána hazajöttünk, összepakoltunk másnapra és játszottunk.
Közben Eszti anyukája tortát sütött, Eszti meg Gabi is segített benne. Aztán este megvacsoráztunk és megünnepeltük Eszti apukáját, aki nagyon örült neki.

Juditéknál

Szeptember 5. szombat
Reggel fölkeltem, aztán megreggeliztem Néztem, ahogy Juditék lelkesen játszanak Harryvel, Ricsi és Peti hörcsögével.
Nagyon jó barátok lettünk. Utána hazamentünk a Petiéktől.
Otthon kocsikáztunk, majd elmentünk egy esküvőre.
Szeptember 6. vasárnap
Ma nagyon finom volt a reggeli. Délelőtt csónakáztunk, aztán sok új barátot szereztem Judit playmobilos ládájában. Velük csónakáztam délután is. Este még egy kört mentem Judit távirányítós kisautójáva, majd elmentem aludni vacsora után.
Ma nagyon jó napom volt.

2009. szeptember 21., hétfő

Kingáéknál

Szeptember 17.
Pénteken suli után vendégségbe mentem Kingához. Egész délutám játszottunk. Este fáradtan lefeküdtünk. Én Kinga plüss állataival aludtam.
Szombaton korán keltünk, megmosakodtunk, majd reggeliztünk. Megismertem Kinga állatait.
Kinga szülei leengedtek minket a Dechatlonba ugrálni. Ott aztán nagyon elfáradtunk.
Délután pihentünk, aztán átmentünk a keresztszüleihez.
Onnan vasárnap jöttünk haza. A vasárnap nem volt olyan mozgalmas, mert Kinga tanult. De azért egy kicsit lementünk a játszótérre!
Nagyon jól éreztem magam Kingáéknál.

Diáéknál

Szeptember 12., szombat
Reggel átjött Dia barátnője, Nusi. Délelőtt számítógépeztek, én meg addig megismerkedtem Dia plüss állataival.
Délután elmentünk görkorcsolyázni, én Dia zsebében voltam.
Este átmentünk a nagymamájához.
Szeptember 13. vasárnap
Reggel, mikor fölkeltem, már Dia megreggelizett. Számítógépezett, majd játszott az öccsével, utána velem.
Végül lefeküdtünk aludni.

Találkoztunk

Szeptember 4., péntek
Hurrá!
Kiválasztottak kabalájuknak a lányok!
Nevet is kaptam: Dorothy.
Az első hétvégére Pál Judit vitt haza magához.

Kaland kezdődik!

2009. szeptember 2., szerda
A gazdám, Éva néni kiválasztott engem a sok plüss állata közül, hogy elvigyen engem is az ötödikesekhez!
Izgatottan vártam a találkozást.