2010. február 21., vasárnap

Móninál
2010.02.15. hétfő
Ma óra után Éva néni Móninak adott oda. Amikor hazaértünk a
suliból, Móni kitett az íróasztalára, hogy segítsek neki megoldani a házikat. Ahogy végeztünk, képzeljétek, olvastam egy rövidke mesét. Este kicsit későn aludtunk el.


2010.02.16. kedd
Ma egész nap Móni zsebében voltam és figyeltem az órákon (én persze tudtam a válaszokat) Anett és Ildi ma átjöttek, hogy megcsináljuk a vulkánt, ami csütörtökre kellett. Este együtt vacsoráztam Móni családjával. Egy kis olvasás után el is aludtunk.


2010.02.17. szerda
Reggel kicsit elaludtunk és Móni majdnem itthon felejtett. Leskelődtem a zsebéből, már nagyon sok gyereket ismerek a suliban! Hát lenne mit mesélnem, ha valaki kíváncsi! Délután Mónival és Bundással (a legújabb barátommal) játszottunk,és a kutya annyira összenyalogatott, hogy meg kellett fürdenem. Jó volt a meleg vízben pancsolni!


2010.02.18. csütörtök
Ma korán keltünk, mert a vulkánt be kellett vinnünk magunkkal a suliba. Móniék egy bemutatót is készítettek, Enikő néni meg is dicsért. Én is büszke voltam rá, mert a héten segítettem neki a tanulásban. Délután teniszen a padon ültem, mert nekem nem jutott ütő.


2010.02.19.péntek.
Hurrá!Jön a hét vége! Már csak pár órát kell végigülni, aztán játszhatunk, zenét hallgathatunk. Suli után beszélgettünk a lányokkal és gyakoroltunk a Herman-sztárra, aztán hazamentünk.
Délután játszottunk egy kicsit, néztünk egy filmet (New Moont,ami feliratos volt). Este együtt olvastam Mónival az egyik könyvét, az Olimposz lányait.


2010.02.20.szombat
Egész délelőtt Móni Beszéd és Írás könyvét kerestük.Hiába segített Bundi is, nem találtuk meg. Móni és anyukája megrendelték, jövő hét elején már meg is érkezik.
Ma palacsintát sütöttünk, Mónival együtt dobáltuk,néha sikerült is megfordítani. Este együtt megnéztünk egy ifjúsági filmet, az Ugorj be! címűt. Ki akarom próbálni az ugró kötelezést.


2010.02.21. vasárnap.
Ez az utolsó napom Móninál. Jól éreztem magam vele, Bundit is kedvelem. Szerintem ők is szeretnek engem.
Segítettek megigazítani a masnimat, így már nem lóg a szemembe.
Elbúcsúzom tőlük, azután megyek aludni.
Vajon holnap kihez kerülök?
Itt egy kép rólam és Bundiról:


2010. február 14., vasárnap

Nikinél

2010 február 12
Ma Nikinek csak 4 órája volt. Niki barátnője ma tartotta a születésnapi buliját. Ebéd után Anna anyukája már várt minket. Anna az összes lányt meghívta az osztályból. Ez egy korcsolyás buli volt.Tatabányán volt korcsolya pálya. Mikor oda értünk rögtön felvettük a korcsolyát és mentünk korcsolyázni. Niki egyik osztálytársa, Judit nagyon jól korcsolyázik. Jó volt nézni őket. Este nagyon fáradt voltam ezért hamar lefeküdtem.

2010 február 13
A ma délelőttöt pihenéssel töltöttem. Délután Niki nem volt otthon, mert ő és pár barátnője vulkánt készítettek. Kora este átjöttek Niki kereszt szülei és Niki unokaöccse. Este még filmet néztünk majd lefeküdtünk aludni.

2010 február 14
Ma Nikinek tanulnia kellett.... Este megjöttek Niki szülei.Sokat meséltek. Végül mégsem ma mentek el Niki nagyszülei. Ma is nagyon elfáradtam úgyhogy ma is hamar lefeküdtem aludni.

Nikinél

2010 február 8
Ma reggel Éva néni Nikinek adott oda. Tanítás után Nikinek még zongora órája volt. Mikor vége lett hazamentünk. Segítettem megírni Niki házi feladatát, majd együtt olvastuk Niki kedvenc könyvét. Mikor végeztünk az olvasással számító gépeztünk egy keveset és Niki megcsinálta a fekvőhelyemet.Megvacsoráztunk és lefeküdtünk aludni.

2010 február 9
A mai délelőtt gyorsan eltelt. Délután nagyjából úgy telt mint az előző nap. Csak ma többet olvastunk, mint tegnap.

2010 február 10
Ma tovább maradtunk suliban, mert Nikinek szolfézs órája volt. Mikor haza értünk Nikinek el kellett mennie. Úgyhogy nem volt otthon délután.

2010 február 11
Délután Niki nagymamája és nagypapája meglátoatott minket. Niki nagyon örült annak, hogy jöttek. Igazából azért jöttek, mert Niki szülei elutaznak pénteken.

2010. február 11., csütörtök

Petrával töltöttem egy hetet...

Hétfő:
A mai napon Éva néni Petrának adott oda. Egy egész hétig nála fogok lakni! Ma inkább csak ismerkedtünk. Petra be is mutatott az egész családjának.

Kedd:
A mai nap Petra elvitt engem az iskolába. Amíg neki órája volt én az iskolatáskájában szunyókáltam. Az iskola után Petra táncra ment. Mikor hazaért be is mutatta nekem az egyik táncát.

Szerda:
A mai nap nagy nap volt. Petra egész héten a klarinét előadásra készült. Petra először elment a nagymamájához, megírta a leckéjét és már ment is az előadásra. Én is megnéztem őt! Nagyon tetszett!

Csütörtök:
Ma nagyon szépen esett a hó! Én Petráéknál maradtam és az ablakból figyeltem a hóesést. Mikor Petra hazaért kicsit pihent és elment aludni.

Péntek:
Ez a nap is nagyon jól telt! Az utolsó órára bejött Petráék régi osztálytársa, Panna is. Ez után Petra a nagymamájáéhoz ment. Evett a mamája frissen sült sütijéből, amit én is megkóstoltam! Nagyon finom volt!

Szombat:
Végre eljött a hétvége! Nagyon örültem! Ma Petra barátnőjének volt a szülinapja az ABS-ben, ahol bowlingoztzunk.

Vasárnap:
A vasárnap nem volt olyan mozgalmas, mert Petra tanult. De attól még nagyon jól éreztem magam nála!

2010. február 8., hétfő

Annánál

2010.02.01. hétfő

Ma Éva néni Annának adott oda. Míg Anna órán volt én a táskájában szunyókáltam.
Mikor hazaértünk Anna megírta a háziját, én pedig segítettem neki. Később bemutatott plüssállatainak, és persze én is köztük kaptam helyet.

2010.02.02. kedd

Ma is elkísértem Annát iskolába. Ameddig ő tanult én a táskájában rosszalkodtam: megettem egy cukorkát. Nagyon finom volt!
A 6. óra után farsangi próba volt. Nekem már elég jól megy a tánc!

2010.02.03. szerda

Ma egész nap jól viselkedtem Anna táskájában. Délután elkísérhettem Annát kerámia szakkörre, ahol nagyon jól éreztem magam. Mikor hazaértünk megvacsoráztunk, majd lefeküdtünk aludni.

2010.02.04. csütörtök

Első órában a lányokkal és Annával néztem a főpróbát, ami nagyon tetszett.
Második órában Annáék is elpróbálták jelmezzel a táncot a többi osztály előtt. Szerintem nagyon csinosak és ügyesek voltak.

2010.02.04. péntek

Ma délelőtt is Anna táskájában aludtam. A negyedik órában farsangi próba volt.
Ez után Anna anyukája hazavitt bennünket. Otthon megcsinálta Anna haját, kifestette a körmét és kisminkelte a farsangra.
Negyed 4-kor elindultunk a farsangra. Annáék majdnem utolsóként léptek fel. Nekem nagyon tetszett a tánc.
Ez után volt a tombola. Annáék nem nyertek semmit, de jól szórakoztunk.
8-kor kezdődött a disco. (Én is táncoltam!)

2010.02.06. szombat

Ma elkísértem Annát a nagypapája 60. születésnapjára, ahol nagyon jól mulattunk, finomat ettünk és jót korcsolyáztunk.

2010.02.07. vasárnap

Ma megünnepelte Anna családja, Anna 11. születésnapját.
Anna anyukája sokat készült az ünnepi ebédre, ami nagyon finom volt.
Anna sok szép ajándékot kapott. (ruha, pizsama, társas stb.)

2010.02.08. hétfő
Ma Anna visszaadott Éva néninek, hogy a következő hetet egy másik gyereknél tölthessem el.